Nőnek lenni a 21. században
Mostanában sokat foglalkozom a nőiesség kérdésével. Így, harmincon túl próbálom helyretenni magamban, vajon mitől lesz valakiből nagybetűs Nő. És miért okoz ennek a minőségnek a megélése oly sokunknak problémát, legyen szó családi életről, párkapcsolatról, szakmai közegről vagy éppen a szexualitásról.
A világunk férfi dominanciájú, évezredek óta. A nők a háttérben voltak, nem tanulhattak, nem alkothattak, nem élvezhették a szexet, nem lehetett vagyonuk, a férfi tulajdonát, díszkíséretét képezték. Az utóbbi pár évtizedben azonban az emancipáció hatására hirtelen már mindent szabad lett nekünk is, amit a férfiaknak: egyetemre mehetünk, szakmai karriert, vagyont és saját egzisztenciát építhetünk, hallathatjuk a hangunkat bármilyen társadalmi ügyben, és igen: végre jogunk lett a szexualitás megéléshez, élvezetéhez is. Na, de tudjuk-e, ezekkel a lehetőségekkel hogyan kell élni? Hisz senki nem mutatta meg a női ősök közül, hogyan kell mindezt csinálni.
Mit tett tehát a legtöbb nő? Elkezdte utánozni a férfiakat: férfi módra hajtani, teperni, versenyezni, faszt méregetni, szexuális partnereket egymás után dobálni. „Erős nő vagyok” – mondják sokan, miközben nagy autójuk, komoly jövedelmük, sok diplomájuk meg valószínűleg egy-két női betegségük van és vergődnek egyik boldogtalan kapcsolatból a másikba. Félreértés ne essék, nem az elért anyagi és szakmai sikerekkel van a baj. Hanem azzal, ha egy nő ezt úgy éri el, hogy elkezd férfi módra működni. És ezért nem is hibáztatható, hiszen nem látott más mintát. Vagy az alárendelt, másodhegedűs, önmagában életképtelen háztartásbeli képe lebeg a szeme előtt vagy a férfiaknál is keményebb harcos amazoné, aki az eszével, hatalmával és erejével bármelyik pasit megeszi reggelire.
De hiszem, hogy van egy harmadik út is, ami nekem is még csak most kezd derengeni, kirajzolódni a ködből. Egy olyan női minőségé, amely gyengéd és nem gyenge. Amely szeret és megtart, nem verseng. Amely támogat, összekapaszkodik és együttműködik, nem ledominál és hatalmaskodik. Amely lágy, és ezért nem törik, hanem hajlik, alkalmazkodik, körülölel. Amely teret tart az igazsághoz, de határozottan nemet mond a hamisra. Amely nem rendelődik alá, de nem is kerekedik felül. Amely érzi az értékét és érzi a jogát, sőt kötelességét a boldogságra – mert tudja, hogy csak ezután fogja a külvilág is a helyén kezelni, és ezután tud ő is boldogságot, megértést, felemelést adni a környezetének. Amely áramlik: egyszerre ad és egyszerre befogad. A bölcs és igaz nő, aki a szívéből teremt. És visszavezeti a férfit is a saját szívéhez.
Sokan félreértették, amikor azt írtam az Akadémiai Újságírói Díj utáni köszönő posztomhoz, hogy „NEM A MUNKÁD VAGY!” meg hogy az az igazi célom, hogy „Boldog és Igaz Nő legyek”. Nem a díjat nem értékeltem vagy a súlyát nem láttam. Dehogynem! Az Akadémia dísztermében állva a szemem is könnybe lábadt, mert tudtam, mennyi munkát tettem ebbe bele és hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ezt más is látja. A hangsúly a Női Minőségen volt. Hogy a lényeg az, tudom-e alázattal és dolgosan fogadni ezt az elismerést, tudok-e nem visszaélni azzal a tudással, amit felhalmoztam, tudom-e az eszemet és képességeimet nem mások ledominálására, hanem felemelésére használni, és tudok-e a fejemből újra és újra visszatérni a szívembe. Tudok-e Nőként élni és teremteni. Férfivilágban is. Vagy ott a leginkább.
