„Mindenki a szikrát keresi, pedig ami utána van, az a döntő”

„Hogy válasszuk azt, aki „unalmasabb” és nincs elsöprő kémia? Ha változik a kötődési minta, más lesz vonzó?”– olvastam a kérdést Knapek Éva klinikai szakpszichológus Instagram oldalán. És jött a válasz is: „Úgy, hogy ezt diktálja a józan ész. Érdemes kipróbálni, és a biztonság sokszor megszüli a szerelmet, kémiát. És a második részre a válasz: igen. Mindenki a szikrát keresi, pedig ami utána van, az a döntő.”

Szerintem a szenvedély a szikra. A „kell nekem, akarom” érzés. Hogy megőrülök, annyira szükségem van rá, beszűkül az agyam, a figyelmem és csak azt a valakit vagy azt a valamit látom, ami kell – mert még nem az enyém. Így kell az alkoholistának az az egy pohárka ital, így csapja fel a munkafüggő a laptopját hétvégén, így tépi fel a diétázó éjfélkor a hűtő ajtaját és így leszel halálosan szerelmes valakibe, aki egyetlen pillanatig is rád figyelt.

Hiányom van belőle, akarom még, mert jutalmaz. Nem érdekel, hogy közben rombol, nem érdekel, hogy beáldozom érte az egészségem, a nyugalmam, az emberi kapcsolataim, a hosszú távú terveim – most és azonnal és gondolkodás nélkül akarom. A szenvedély egy drog. Mert arra reagál, amiből nagy hiányod van és amit nagyon akarnál: figyelmet, elismerést, élvezetet, felszabadulást. Kinek mit… És utána? Utána a vízözön és a romeltakarítás.

Jó a hullámvasút, jók a szélsőségek – ha nem akarod a mindennapjaid részévé tenni, hanem meghatározott, biztonságos keretek között éled meg és tudod, hogy ez nem az élet. Ez egy ünnepnap, egy különleges élmény és jönnek utána a „sok száz hétfő reggelek”. Márpedig az, hogy ki vagy és milyen lesz az életed, ezeken a bizonyos, monoton hétfő reggeleken dől el – vagyis a rutinodon, a szokásodon. Nem a kiugróan intenzív pillanataidon. Azokat hajszolni olyan, mintha az életed elől menekülnél.

Azt mondják, ha belövöd a heroint, egy percig tart az intenzív érzés, de az olyan, mint a legjobb orgazmusod 1000-rel megszorozva. Nyilván utána szürkék a hétköznapok: a lehulló falevelek színei, egy finom kávé illata, egy kedves mosoly, egy apró figyelmesség, az edzés utáni jóleső fáradtság. Pedig az az élet.

A szenvedély jó érzés – csak mikor elkap, meg kell vizsgálni, hogy megéri-e menni vele? Tudatosítani kell, hogy igen: most a szenvedély állapotában vagyok, most nem látok tisztán, most megnyomták egy gombom. És megállni és feltenni a kérdést: amit most tenni tervezek, azt akarnám holnap is? Arra büszke leszek holnap is? Az a javamat szolgálja? Biztos kell ez nekem? És ha a válasz: igen, akkor hajrá, menjen a padlógáz. De ha nem, akkor várjunk, mi jön a szikra után, mert az lesz a döntő.