Költészet Napjára
Sokáig Szabó Lőrinc: Semmiért egészen című verse volt a kedvencem. Rommá olvastam és azt gondoltam: na, ez az igazi szerelem. Ma persze már tudom, hogy ez a vers a nárcisztikus férfiak ódája és a bántalmazó kapcsolatok himnusza is lehetne.
Futás közben villant be, hogy tulajdonképpen tizenhét évesen megírtam a tükörversét: a nő oldalát, ami a verseskötetemben is megjelent. Ezt osztom ma meg veletek, Költészet Napja alkalmából.
ha szeretsz,
én ezt az oldalt
nem kívánom látni.
jöhet akármi,
én ugyanannak akarlak,
ami voltál.
morzsákból kaparlak
össze, ha kell,
csak építhessek
egy egészet,
aztán az enyészet
úgyis elnyeli azokat
az emlékeket,
ahogy készítettelek,
és ha a jóslatok beválnak,
megteszlek múzsámnak.
aztán ha bántanak
az igazságok,
mindent módszeresen
hozzád vágok,
s te lehetsz a hibás.
én meg az áldozat.
mi más.
és még mielőtt megszólalnál,
rád csapom az ajtót.
aztán az első saroknál
már mentségeket keresek
és teljesül az évezredek
törvénye:
a nő megbocsát.
csak azt nem látom át,
hogy ezt a furcsa játszmát
én eszeltem ki,
és nem hibás senki,
ha valami félrecsúszik.
ehhez tényleg
semmi közöd,
de kérlek,
ha szeretsz:
ne mutasd a másik feled.
