Lélegezz!
„Ami jön, fogadjátok,
Ami megy, engedjétek.
Ennyi az egész.”
Sokáig ez az idézet volt a telefonom háttérképernyőjén – van, aki Zen bölcsességnek véli, más Popper Péternek tulajdonítja. Naponta többször emlékeztetett rá, hogy a kontrollvesztés néha törvényszerű: el kell fogadjam, hogy nem csak tőlem függ, mikor mi lép be az életembe és mikor mi hagyja el azt.
Az elmúlt egy év vírusszabályai és a hétfőtől életbelépő új szigorítások megint csak eszembe juttatták ezt az idézetet. Nem tőlem függ, mindenképpen életbe lépnek: akkor is, ha bosszankodom rajta és számolom vissza a napokat, és akkor is, ha elfogadom és megpróbálom kihozni ebből az egy év után bumeráng-szerűen visszatérő helyzetből a legjobbat. A bosszankodással csak ártok – magamnak és másnak is –, az elfogadással és rugalmas alkalmazkodással pedig még valami jó is kisülhet a dologból.
Csakhogy olyan nehéz ezt a bölcs mondást nem csak mantrázni, de a gyakorlatban is megvalósítani. Éles szituációkban. Engedjem el, amiről azt hiszem, a boldogságom alkatrésze és derűsen fogadjam, ha rám borít egy lavór szart az élet? Hát ki az Isten tud Zen Buddha lenni egy fájó szakításnál, egy nem várt anyagi kárnál, egy szerettünk elvesztésénél vagy egy betegség kiderülésénél? Ki tud mosolyogni, amikor egy év után visszaállít minket az élet a start vonalhoz, és azt mondja: na, akkor tessék újrapróbálni. Hogy fáradt vagy, eleged van és igazságtalanságnak érzed? Akkor is.
Aki jógázik vagy szokott meditálni, az tudja, milyen fontos a légzés tudatos megfigyelése. Be és ki. Be és ki. Beszívom az újat, de nem tarthatom bent örökké, mert akkor megfulladok. Ki kell engedjem az elhasználtat, de úgy sem maradhatok – akkor is fulladás a vége. Be és ki. Be és ki. Újra és újra. De ugye azért nem gondolja senki, hogy MINDEN levegőd kicserélődik MINDEN egyes lélegzetnél? 🙂
Attól, hogy bizonyos dolgokat elengedünk – a társasági összejöveteleket, az utazásokat, a megszokott rutinunk és a személyi szabadságunk egy részét –, még nem veszik el MINDEN. Amíg élünk és levegőt veszünk, addig a kilégzést belégzés követi – és csak nagyon rövid ideig tudjuk ezt a természetes folyamatot tudatosan megakasztani. A hepe után hupa jön. Az éjjel után nappal és a tél után tavasz. És bár ezeknek az idejét és ritmusát nem mi határozzuk meg, de attól még bízhatunk a rendjükben. Abban, hogy egy égi nagy karmester látja és tudja, mi miért történik és nekünk csak az a dolgunk, hogy figyeljünk és „söprögessünk”. Mert a takarítás nem csak arra jó, hogy kidobjuk a szemetet, hanem arra is, hogy megtaláljunk valamit, amit már régen elveszettnek hittünk.
